Menu Close

Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda

Spellman nyomozóirodaValahogy itthon sokáig nem jelengettek meg a női magánnyomozókról, rendőrökről szóló regénysorozatok. Vagy ha volt is kezdeményezés, abból semmi se lett. Sue Grafton sorozata csak a 4. részig jutott (pedig valójában lassan végigírja az ABCt, már a 21. könyvnél tart), W.I. Warshawskival is csak 1 Paretsky regény jelent meg itthon (oké, lehet, hogy a Kathleen Turneres mozi, ami a sorozatból készült szintén nem tett jót az image-nak, főleg a magyar cím! ). Pedig ennek aztán Angliában, Amerikában nagy múltja van. S én is bírom mind a komolyabb, igazi krimis vonulatot, mind a könnyedebbet, ahol a humor és/vagy az érzelmes is játszanak. Aztán jött ugye Stephanie Plum, aki már háromszor indul neki (először ugye volt a Magvetőnél, majd a Beholdernél aztán az Ulpiusnál), na meg személyes kedvencem Eve Dallas. Az előbbiről jött a hír, hogy talán folytatják, az utóbbinál ez nem kérdés. Már az elejétől kezdve éreztem, hogy Lisa Lutz regénye is ide tartozik, s aztán Amadeának hála nekem is lett egy példányom a könyvből, s bizony nem csalódtam, azt kaptam, amit vártam.

A Spellman családot a középső gyerek, Isabella (Izzy) elbeszéléseiből ismerhetjük meg és hát nem éppen egy hétköznapi csoportról van itt szó. A szülők magánnyomozók, gyerekeik már tizenéves koruktól dolgoznak a családi vállalkozásban (ki gyanakodna arra, hogy egy fagyizó kislány épp követi őt és feljegyzi kivel találkozott ebédidőben egy hotelban). Izzy marad is nyomozó, őrjítően tökéletes bátyja azonban inkább tovább tanul és ügyvéd lesz. Isabella sose volt egyszerű gyerek, kiskorától bajba keveredett és még a helyi rendőrségnél is számon tartották mint fiatalkorú randalírozót. Aztán megszületett a húga, Rae és a lány, hogy jó példát mutasson kicsit összeszedte magát, de azért még mindig elég zűrös az élete: kémkedik a pasijai után (akiket már megismerkedéskor expasiknak nevez el), van törzshelye a helyi kocsmában stb. A munkáját azonban imádja és jól is csinálja. Csak éppen a családjával nincs minden rendben: mert senki se bízik senkiben. De főleg benne nem, ugrásra készen várják, hogy mikor fog visszaesni a fiatalkori bűneibe. S amikor Izzy rájön, hogy lassan a munkája miatt képtelen normális életet élni, hogy hazugsággal kezdi évek óta első ígéretes kapcsolatát is, fellázad. Ott akarja hagyni az ügynökséget. Mindenki a maga módján próbálja marasztalni (zsarolással, követéssel, a lány idegeire menéssel stb.), végül kap egy utolsó feladatot, ha kinyomozza az évek óta megoldatlan ügyet, elmehet. Természetesen a megoldhatatlannak látszó feladat Izzyt egyre inkább magába szippantja és

Izzy és családja az első oldalaktól kezdve megfogja az embert. Főleg mert náluk semmi se úgy működik, mint a normális embereknél. Szeretik egymást, összetartanak, de ezt másképp vezetik le, mint mi szoktuk. Mint egy sorozat első darabjaként inkább a szereplők megismerésén van a hangsúly, de azért van benne krimiszál is. Külön tetszett, hogy megmutatja azért a magánnyomozók nem mindig botlanak hullába minden ügyüknél, hanem sokat kell ülni a fenekükön, megfigyelni és kutatni ahhoz, hogy eredményesek legyenek a munkájukban. Úgyhogy nincs semmi extra csihipuhi és véres bűnügyek ami kimondottan frissítőnek hat. Ráadásul Lisa Lutznak jó humora is van, amit csillogtat rendesen majd minden oldalon. Még az utószóban is 🙂

Ráadásul ez egy olyan könyv, ami nem csak Amadeának, Bridgetnek, Christinának, Heloisnak meg nekem tetszik, de még Natashának is, aki ilyen típusú könyveket messzire kerüli, valamint a páromnak is bejött (igaz vele együtt olvastuk Stephanie Plumot is, szóval erre hivatkozva nyomtam a kötetet a kezébe). Remélem folytatni fogja a kiadó a megjelentetését (biztató, hogy egy fejezet előzetesként ott van a kötet végén). Azt olvastam, hogy a második rész még jobb mint az első. Ugye Izzy és családja nem fog Stephanie Plum sorsára jutni?

Eredeti cím: The Spellman Files
Fordító: Záhonyi Éva
Kiadó: Konkrét Könyvek
Megjelenés: 2009 (2009)
Terjedelem: 478 p.
ISBN: 9789637424526

 

4.5 Stars

5 Comments

  1. Amadea

    Már Nimának is szereztem egy példányt:) Nagyon remélem én is, hogy folytatják, de a könyv végén az előzetes még nem szentírás, hány könyv járt már így…:(

  2. Christina

    Az a nagy baj, hogy a kiadó még a saját honlapját sem frissíti, így még azt se lehet megnézni, hogy esetleg mikorra várható a folytatás. Pedig már nagyon várom. :S

Leave a Reply to Natasha Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *