Volt egy időszak, amikor érdeklődve olvasgattam az olyan történeteket, ahol a klasszikus tündérmeséket írják újra, értelmezik sikeres írók. Volt egy nagyon jó válogatás is Terri Windling szerkesztésében, s utána a kezembe akadt Jane Yolen regénye is, a Briar Rose, ami mindenféle díjakat nyert és Windling szerkesztette Tündérmesék regénysorozat egyik részeként jelent meg. Nehéz olvasmányoknál (tartalmi vagy formai kihívást ígérőkre gondolok itt) azonban gyáva tudok lenni, nem feltétlenül bízok meg az angolomban, mert attól tartottam, hogy nem fogom teljes egészében megérteni a történetet vagy valami nagyon fontos dolgot hagyok ki. A regény tehát ott lapult sokáig a fiókomba, várólistán volt és amikor megláttam, hogy megjelent magyarul, nagyon megörültem neki.
Rebecca életének egyik legmeghatározóbb élménye volt Csipkerózsa története, az egyetlen tündérmese, amit nagyanyja elmondott neki és nővéreinek. Míg testvérei hamar kinőttek a sztoriból, ő mindig szívesen hallgatta és úgy gondolta, az egyéni dolgok amiket Nami belesző csak a képzelet szülöttei. A nagymama halálakor azonban azt mondja, hogy „Én vagyok Csipkerózsa” és Becca megfogadja, hogy felfejti a titokzatos nagyszülő múltját. Néhány fénykép, emléktárgy és irat mellett a mese az egyetlen nyom, amin a lány elindulhat, hogy megtudja, honnan is jött a nagymamája, a családja. Keresése végül Európába, Lengyelországba vezeti, ahol kiderül, hogy miért és hogyan is próbálta életét Nami inkább egy tündérmeseként továbbadni családjának.
A családregényként induló történetből nyomozósdi lesz, hogy a végén a modern kori történelem egyik sötét korszakáról, a holokausztról, s a megsemmisítő táborokról tudjunk meg dolgokat. Kiderül, hogy a hősök nem mindig születnek annak, a hercegek se feltétlenül olyanok, amilyenre számít egy királylány és a történelem sose úgy végződik, mint egy tündérmese.
Az első felében végig dőlt betűkkel vannak szedve azok a részek, ahol Becca visszaemlékszik, mikor milyen helyzetben hallotta Csipkerózsa meséjét, s minden fejezettel többet tudunk meg a történetből, ismerjük meg fokozatosan a szereplőket: mese és valóság összefonódik, és sejteni engedi, hogy a metaforák valami nagy és kegyetlen titkot rejtenek. A második rész pedig, ahol feltárul a második világháború vonatkozó része jóval szikárabban, tényszerűbben van megírva, hogy mindenki a saját érzelmeit fűzhesse hozzá a történethez. Márpedig érzelmek aztán rendesen elfogtak az olvasás során.
Megrázó, felrázó, csodálatos könyv a Csipkerózsa. Megérte rá várni és el kellett olvasni. S természetesen utánanéztem mindannak, amit említenek a könyvben és még most is összeszorul a szívem és attól tartok, hogy nem tudom átadni, mit jelentett a könyv nekem. Azt kell mondanom, hogy nem túlzott eddig egyetlen, a regényről olvasott méltatás se. Tündérmesét és egy szörnyűséget összehozni úgy, hogy olvasmányos, izgalmas és mégis kellően lírai történet kerekedjen belőle, csak hihetetlen biztos kézzel lehet emlékezetes élménnyé tenni. Jane Yolen véghez vitte ezt a Csipkerózsában és bebizonyította, hogy a fantasy nem csak egy könnyű műfaj, hanem igenis a mesékkel komoly dolgokat is el lehet érni. Mint ahogy eredetileg is a népmesék, tündérmesék a felnőtteknek szóltak, s később dolgozták át őket a gyerekeknek elég csak Bettelheim művére gondolni, ahol mindez össze van foglalva, valamint visszaidézni, hogy a Grimm mesék is mennyire durvák, sőt magában az eredeti Csipkerózsa (nem véletlenül nem a finomított Csipkerózsikát használják végig a regényben) történetben még a kannibalizmus is szerepet kap.
Remélem, hogy a Metropolis Media kiadja a teljes sorozatot, mert ha a többi regény csak fele ilyen jó, már megéri.
Eredeti cím: Briar Rose
Fordító: F. Nagy Piroska
Kiadó: Metropolis Media
Megjelenés: 2010 (1992)
Terjedelem: 190 p.
ISBN: 9789639828544
Az irodalomtanárom mondta mindig hogy “a mesék rólunk szólnak”…
Nagyon jó írás lett, a könyv is roppant jó lehet, ha az írónő tényleg egy ilyen, ennyi buktatót magában rejtő úton indult el, és mégis össze tudta hozni tökéletesre.
Ó, de érdekes könyv! Klassz lett a beszámolód. 🙂
Nagyon tetszett a posztod! A könyvet fel is teszem várólistára 🙂
nagyon tetszik ,amit írtál. kedvet is kaptam a könyvhöz, izgalmasnak ígérkezik, és én köszönöm, hogy írtál erről, mert nem hiszem, hogy rábukkantam volna! 🙂
Örülök hogy tetszett és komolyan úgy érzem, fontos regény. Valamint figyeljetek majd ide jövő héten mert meg lehet nyerni a regényből egy példányt!
Ez. Kell. Nekem.
Nekem is!
mindennel egyetértek, de a kötet fordítója valójában F. Nagy Piroska…
Szívesen elolvasnám, mert vevő vagyok szinte minden „felnőttmesés” dologra.
Sajnos elhintetted, hogy van benne második világháborús holokausztos vonal és innét kezdve került a könyv feketelistára nálam.
@Sánta Pasa: köszi, javítottam
@Beau X: Miért lett ettől feketelistás?
Mert nem szeretem holokausztus kitöltő (filler) elemeket – az elmúlt xxx évben olyan szinten lett körberágva, amilyen talán már nincs is. Kikerült arról a helyről ahol létjogosultsága lenne (történelem), és kb a bulvár-divat szintjére süllyedt. A szerepe az esetek 99,9%ában megáll ott, hogy „na, ez lesz a tiszteletet gerjesztő téma, amibe nem szabad belekötni, ez adja a komolyságot, meg a tartalmat” .. (vagy olcsó vitaindító, netes fórumokon) holott nyavalyát.
Szeretném inkább teljesen az olyan írói fantáziáknak átadni magam, ami nem fut az aktuális divatnak hódolva kötelező köröket.
Remélem megközelítőleg érthetően írtam le a gondolataimat;).
@Beau X igen, köszi érthető. De remélem azt látod, hogy ez a regény 1992-es, szóval nem annyira divatból van benne ami benne van és igazából nem erőszakol senkire semmit, csupán arról szól, hogy volt képes valaki a mese segítségével átélni a szörnyűséget. De persze szíved joga emiatt elutasítani a regényt:)
Én is listára tettem. Bettelheim értelmezései megdöbbentően igazak. Kötelezővé tenném az anyukáknak!
Köszi a posztot, jó lett!