Menu Close

Új rovat – Keddi kitekintő

Mindig élvezettel böngészem a megjelenés előtt váró könyvek listáját, esetleg a moly-on mások olvasmányait, kívánság és várólistáját, már előre csorgatom a nyálamat néhány könyv miatt. Úgy gondoltam, hónap elején mindig megemlékezem pár könyvről, amik számomra érdekesnek tűntek és azt is megmondom, miért gondolom, hogy az elolvasandók és várólistások közé kerültek. Később visszanézve meg majd kiderül, hogy mi az, amihez tényleg volt szerencsém, és mi az, amihez nem. Úgyhogy nézzük, mi az, ami így június elejére a látóterembe került.

Mindenekelőtt régi nagy kedvencem tavaly mindenféle díjjal jutalmazott ifjúsági regénye, azaz a Temető könyve. Gaimant szeretem, úgyhogy nem is csoda, várom a kötetet, ami az eredeti illusztrációkkal fog megjelenni, azaz Dave McKean rajzaival, méghozzá mindjárt a héten.
Kiadó: Agavé, 2010 06,03, 288 p.
ISBN: 9789639868847

Van egy másik régi kedvenc, akitől mindent el szeretnék olvasni: Anna Gavalda. Kis kiruccanás címmel jön szintén a könyvhét környékére legfrissebb könyvének megjelenése. Igaz, hogy vele le vagyok maradva, de azért a Vigaszág is ott van még a perifériámon.
Kiadó: Magvető, 2010 (június), 156 p.
ISBN: 9789631428247

Engem eléggé meg tudnak venni olyan ajánlással, hogy az “olasz 100 év magány”. Elvégre Marquez regénye az egyik nagy kedvencem és szívesen olvasok mágikus realisztikus regényeket. Az olaszok meg tudnak mesélni, ha nekiállnak, szóval határozottan várólistás Mariolina Venezia kötete.
Kiadó: Ulpius Ház, 2010 (június vége),
ISBN: 9789632542287

De hogy ne csak fikció legyen soron, itt van egy tanulmánykötet. Életrajzi. Ami ugyan már megjelent, de én még csak fenem rá a fogamat: Jane Austen életrajz. Ami ugyan nem olyan könnyű és olvasmányos, mint Carol Shields-é volt, viszont Tomalint nagyon dícsérik, hogy alapos munkát végzett.
Kiadó: Európa, 2010, 600 p.
ISBN: 9789630789424

Dewey a könyvtári macska története igazi sikersztori. Tavaly az egyik legjobban fogyó tényirodalmi könyv volt az Egyesült Államokban a cica, aki a városi könyvtár kabalamacskája lett és élete összefonódott a bibliotékával. Állítólag megvették a megfilmesítési jogokat is és azt rebesgetik, hogy Meryl Streepet érdekli a könyvtárigazgató szerepe. Gondolom, még a macskát castingolják. Amúgy azt mondják ez amolyan Oroszlán a könyvtárban felnőtteknek. Naná, hogy érdekel.
Kiadó:Könyvmolyképző Kiadó, 2010 nyár
ISBN:

15 Comments

  1. miestas

    Teszik a rovatod, már növeltem is a várólistás könyveim számát kettővel a Gavaldával és a macskával:-)))

  2. Szilvi_Borostyan

    “Gondolom, még a macskát castingolják”

    Ezen jót mosolyogtam :))

    Maryl Streepet szeretem, úgyhogy még egy piros pont a sztori mellé. :))

  3. joeymano

    Nekem is szimpi ez a rovat. Sosincs erőm végignézni az új megjelenéseket, mert alig találok benne jókat, de ha te kiragadsz belőle párat, úgy sokkal jobb lesz. 🙂
    Szerinted lehet vinni macskát castingra? 🙂

  4. Vidra

    nem szeretnélek elkeseríteni és/vagy befolyásolni, de nekem a Dewey bazi nagy csalódás volt. Különleges macskáról vártam sztorikat egy egész könyvön keresztül, aztán helyette sokkal többet tudtam meg az íróról, mint szerettem volna, nem is túl jó stílusban. Kíváncsi vagyok, neked hogy fog tetszeni.

  5. Annamarie

    Tőlem is megkapod a vállon veregetést, nagyon jó kis ötlettel rukkoltál elő. Nem utolsó sorban a Gavaldáról még nem i shallottam. Most épp a Vígaszágat olvasom, de …izé… eddig nem tetszik.
    De a rovat JÓÓÓ!

  6. Nima

    Vidra, jó, hogy szóltál, akkor megvárom, hogy valaki elolvassa, mert én is pályáztam volna a macskásra.

    Annamarie, én nem szeretem Gavaldát, szerintem nagyobb a füstje, mint a lángja.

  7. Lobo

    @Vidra azt hittem Te csak kutyázol:) amúgy engem inkább a könyvtáros, nem a macskás aspektus érdekel:)

    @Annamarie én is azért vagyok óvatos és még a Vigaszágat is csak kerülgetem…

  8. Vidra

    Kutyázom meg könyvezek – és nemsoká macskázni is fogok 😉 Könyvtáros aspektusból nem tudok nyilatkozni a könyvről. Valószínű, hogy nálam érzelmesebb lényeknek jobban be fog jönni a könyvtáros macska regénye.

  9. PuPilla

    Vidra, ha jobb macskás sztorira vágysz: Peter Gethers: A macska aki Párizsban járt, ezt ajánlom. Elvileg trilógia, egy különleges macskáról, Nortonról, de sajnos csak egy részt fordítottak le magyarra. Bár már régen olvastam, tetszett, és úgy emlékszem a macska, illetve a macska gazdájával való különleges kapcsolata kapta a hangsúlyt. 🙂

    Dewey azért engem is érdekel még, szép a borítón, és imádom a macsekokat 🙂

    Ja, és persze jó a rovat, Lobo 🙂

Leave a Reply to fairylona Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *