Menu Close

Gail Carriger: Soulless

Gail Carrigeer: SoullessA könyves aloldalt szerkeszteni azért is jó, mert az ember találkozik sok minden olyan témával is, amiről anélkül, hogy valaki ajánlaná egyébként nem találkozott volna. Például Automatonaliza ajánlotta a Steampunk oldalukat, hogy ott is szoktak könyvekről és irodalomról írni. Aztán meg általam látogatott néhány külföldi oldalon jókat írtak Gail Carriger Soulless-éről, ami ebbe a műfajba tartozik, s úgy gondoltam, nem árt megnézni, első kézből, milyen is ez a világ. Innen már csak egy klikk volt a bookdepository, aztán meg várakozás a postára következett, végül az olvasás.

London, XIX. század vége Viktória királynő uralkodik, gőzgépek szállnak a levegőben és Miss Alexia Tarabottit az egyik estélyen megtámadja egy vámpír, akinek még be se lett hivatalosan mutatva. Szerencsére a lány nem éppen egy virágszál, elvégre olasz származású, nagy orrú, jó testfelépítésű és napbarnított arcú, na meg lelketlen. Azaz nincs lelke, míg a vámpíroknak, vérfarkasoknak és szellemeknek, akik ebben a viktoriánus érában élnek túl sok is van belőle, szóval Alexia negálja az ő hatásukat, vagyis fizikai közelséggel, például érintéssel képes semlegesíteni a természetfeletti lényeket. Az ő fajtája igazán ritka, ezért aztán számon is tartja őt Viktória királynő Természetellenes Nyilvántartói Hivatala, melyet a legnagyobb vérfarkas falka alfája, Lord Connall Maccon vezet. Alexia és Lord Maccon már többször is összetűzésbe keveredtek, ám a lányt most ért támadás és annak megoldása (Alexia kivégzi a vámpírt) újabb problémákat hoz felszínre. Elvégre évszázadok óta a vámpírok, vérfarkasok, szellemek és a lélek nélküliek számon vannak tartva, beépültek a társadalomba, együtt élnek és dolgoznak az emberekkel, és segítik a fejlődésüket. Persze ez csak a felvilágosult Európában van így, Amerikában például bigottan vallásosak az emberek és üldöznek mindenkit, aki más. Szóval Alexia kalandja a kósza vámpírral, akiről nem tud se a Hivatal se a vámpír bolyok se oda vezet, hogy a lányt meghívja London legnagyobb vámpírkirálynője kihallgatásra. Közben Lord Maccon és jobb keze is nyomoznak és kiderül, hogy sorra tűnnek el Anglia magányos vérfarkasai és bolyon kívül élő vámpírjai. Alexiát pedig egy különös csapat próbálja többször is elrabolni.

Utána olvasgatva a Soulless igazából a steampunk egyik al-zsánere, kevés benne a technikai magyarázat, kütyü, viszont jelen vannak a természetfeletti lények és még egy kis romantika is. Biztos a keményvonalasoknak nem tetszene, nekem viszont határozottan bejött: mert kevés volt benne a technikai blabla, ugyanakkor hihetetlenül jó karakterekkel volt ellátva a történet (bár a rosszak és a leszámolás velük hagyott némi kívánni valót maga után) és a stílust, főleg Alexiáét nagyon bírtam. Különleges hősnő ő, miután még gyerekként megtudja, miért is más mint a kortársai, elhatározza, hogy “kitanulja” hogyan kell viselkedni és viszonyulni másokhoz. Ráadásul mivel egész családja úgy gondolja, hogy sose fog férjhez menni (többszörösen hátrányos helyzete miatt: halott olasz apa, olaszos külső, temperamentum, nem éppen trendi testfelépítés és a sasorr), már 15 évesen, amikor be kellett volna őt vezetni a társaságba félreállították és azóta vénkisasszonynak, méghozzá kékharisnyának van beállítva. Alexia a társas érintkezések során természetesen úgy viselkedik, mint aki mindent könyvből tanult és betű szerint vesz, helyzete miatt azonban elnézik neki, hogy szókimondó és mindezt különcsége rovására írják. Leginkább persze a természetfeletti lényekkel érti meg magát, hiszen előttük nem kell titkolnia, ki és mi is ő, s ők azok akik megbecsülik a tehetségét.

Csak az a baj, hogy ez megint egy sorozat. Igaz, az első rész lehet kerek egész, de a sikerre való tekintettel már megjelent a második és még idén jön a harmadik is, amelyekben különböző fordulatokat vesz a főszereplők sorsa, több lesz a technikai blabla viszont Alexia továbbra is elragadó és egyre fontosabb szerephez jut a napernyője!

Kiadó: Orbit Books
Sorozat: The Parasol Protectorate #1
Megjelenés: 2009
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 9780316056632

 

Steampunk alapok: Wikipédia, Mitől punk a Steampunk?

4 Stars

4 Comments

  1. Szanik

    Ez jól hangzik! Ráadásul a sok mai vámpír meg vérfarkas után tetszik, hogy ez a XIX. században játszódik. Érdekel a könyv!:)

  2. Nima

    remélem lefordítják, nagyon jól hangzik. és végre egy hősnő, aki nem a kifogásolhatatlan tökéletesség.

  3. automaton_aliza

    @Szanik az összes “szörnyes-trendes” könyv a XIX. században játszódik. Kezdve a Büszkeség és balítélet meg a zombiktól egészen Lincoln, a vámpírvadászig. 🙂

Leave a Reply to automaton_aliza Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *