Az Óz a nagy varázslónak, mint filmnek nagyon különös szerepe van az életemben. Az egyik első amire emlékszem, hogy moziban láttam, hogy először nem értettem mi lehet benne annyira jó, hiszen fekete-fehér, aztán a copfos lány énekelni kezdett. Nem értettem mit, a feliratot se tudtam még elolvasni, de onnantól kezdve magával ragadott a történet.
Gregory Maguire könyvéről én is akkor hallottam először, amikor híre jött, hogy van valami nagyon jól futó musical a Broadway-n ami az ő regényéből készült és Óz egyik szereplőjéről szól. Utánanéztem és azonnal megfogott a tartalom. Egyébként is szeretem az átírt meséket, főleg ha felnőtteknek írják át, vagy éppen egy olyan szereplőről van szó, akiről nem is gondolnánk, hogy lehetne egy regény főhőse. Ráadásul meg kell vallanom, annak idején kicsit csalódtam magában Frank L. Baum regényében, amiből azért becsületesen elolvastam legalább 3 részt, de úgy voltam vele, hogy a film sokkal nagyobb élmény.
Szóval a Wicked a Gonosz Nyugati Boszorkányról szól (The Wicked Witch of the West) az ő története ez a regény és Oz birodalmáé. Ez az ország nem éppen mesebeli, inkább felnőtt fantasy-be illő: vannak beszélő Állatok, akik üldözötté válnak, gazdag északi területek, ahol felszínes dolgok történnek, nyugaton különböző törzsek vadásznak az Ezerfű tengerében és a Mumpicok igencsak középszerűek, s nem is vágynak másra, mint amit a középosztály nyújthat nekik. Itt próbál küzdeni a gonosz és a babonaság ellen egy lelkész, akinek szenvedélyes felesége éppen gyermeket vár, megszületik nem mindennapi körülmények között Elphaba, méghozzá zöld bőrszínnel. Ő az, aki soha sehol nem tud beilleszkedni. Iskolában megismerkedik a gyönyörű és becsvágyó Glindával, s elkötelezett híve lesz az Állatok felszabadításának. Elphabában is van annyi szenvedély, mint az anyjában, hihetetlenül makacs és keményen tud dolgozni, s próbálja megtudni, hogy ő alakítja-e a saját életét, vagy valaki más mozgatja a szálakat és ő csak egy bábu.
Maguire tehetsége abban rejlik, hogy egy különleges világot tud teremteni, ami annyira szuggesztív, hogy olykor álmodtam is Oz világával és Elphabával. Míg a zöld bőrszínt a filmből veszi a szerző, addig a többi eseményt azért az eredeti könyvből és bámulatosan megtalálja azokat a pontokat, ahol az ő története zökkenőmentesen illeszkedik bele a sokak által ismert mesébe. Ráadásul a regényben egészen sok más mondanivalót is fel lehet fedezni: párhuzamokat a rabszolgaságra, a holocaustra, a nácikra és persze a nagy kérdése az egésznek: hogy lesz valakiből gonosz? Úgy születik? Vagy választás kérdése az egész, egyáltalán egy gonosz boszorkánynak volt valaha is választási lehetősége? Ezekről nem szól egyetlen általunk ismert igazi mese se. Egyedül a végét éreztem kicsit elsietettnek.

Maguire más újra feldolgozott meséket is írt (Hófehérke mostohájáról, a Csúnya nővérről stb.) és 10 évvel a Wicked után (ami 1995-ben jelent meg) megírta a folytatását is Son of a Witch – a Boszorkány fia címmel, sőt tavaly óta az Oz történetek trilógiává bővültek, mert megjelent A Lion among men – Oroszlán az emberek közt is.
Amúgy a musical bár a regényen alapul, története kicsit más jóval kevésbé összetett és fókuszában Elphaba és Glinda barátsága van, ami a regényben csak az egyik, bár fontos szál.
Egyébként eddig vártam arra, hogy magyarul is elolvassam a könyvet, feladtam, a bookmooch segítségével megszereztem angolul. Erre most derült ki, hogy szeptemberben bizony már ékes anyanyelvünkön is olvashatunk a Nyugati Boszorkányról. Azért az egyik szemem sír, mert a Kelly kiadó fogja megjelentetni a kötetet, A Boszorkány címmel,  s tartok tőle, hogy talán nem sikerül átadniuk Maguire stílusát és Oz birodalmának sokrétegűségét. Persze én reménykedő típus vagyok, és még csalódhatok kellemesen is, elvégre ez a regény irodalmi igényességgel megírt fantasy, s a Kelly pár komolyabb kötettel már bizonyított, csak a ponyvákat kezelik hanyagul…


Kiadó: Harper
Megjelenés: 2007 (1995)
Terjedelem: 560 p.
ISBN: 0061350966

4.5 Stars
Oszd meg!