Menu Close

Cornelia Funke: Tintaszív

December meg az ünnepek közeledvén kellemes olvasmányokra vágyik az ember, fantasyra, mesére, amibe bele lehet feledkezni. A Tintaszív borítójával hívta fel magára a figyelmemet a gyerekkönyvtár ajánlós polcán, vöröslő, régi kötéseket idéző borítójának hátulján a fülszöveg pedig abszolút megfogott. Mo (Mortimer rövidítése) könyvkötő, könyvgyógyász, egyedül él kislányával, Meggie-vel, akit természetesen a könyvek és mesék szeretetére nevel. Csak épp sose olvas fel neki meséket, mert tehetsége, hogy megelevenednek hangjára a kitalált történetek szereplői, 9 éve már nagy bajba keverték. Egy éjszakán különös idegen érkezik hozzájuk, Porkéz, aki tűznyelő és bűvész, s híreket hoz, amelynek hatására a könyvész lányával együtt összepakol és menekülni kezd. Meglátogatják Elinort, akinek hatalmas könyvgyűjteménye van, hogy ott rejtsék el tű a szénakazalban elven azt a könyvet, amelyért a hajsza folyik, s amely minden baj forrása volt: a Tintaszív egyik ritka példányát. De sehol sincsenek biztonságban a gonosztól, akit Mo a világra szabadított 9 éve és aki még többet akar tőle, nem csak a könyvet, hanem hogy további segítséget olvasson ki neki a meseregény lapjairól. Meggie, Mo, Porkéz és Elinor menekülnek, foglyul esnek, megszöknek, újból elkapják őket…. szóval csupa kaland vár rájuk de nem épen olyan, amire várnak.
A mese amolyan fordított Végtelen történet: nem a főszereplő kerül be egy mesébe, hanem egy mese alakjai elevenednek meg, s kiderül, hogy nem mindig szerencsés ez. Van aki megtalálja a helyét a XXI. században is, mert a gonoszság és a szánalom hiánya mindenhol biztosítja számára a kötetlenséget, azt hogy felül tud emelkedni bárkin és bármin és csak a saját céljai érdekeljék. De ott van például Porkéz, aki nem tudja megszokni a modern világot és szeretne újból középkorias körülmények közt élni, egy olyan helyen, ahol vannak tündérek és koboldok, bár sejti, hogy ott nem vár rá sok jó, de az az otthona.

Cornelia Funke folyamatosan fejet hajt a nagy meseírók előtt, minden fejezet elején idézet található valami kedvenc olvasmányból, A Kincses szigettől Óz a nagy varázslón át A herceg menyasszonyáig, és az írónőnek, akit a német Rowlingnak tartanak, nem kell szégyenkeznie, fantáziája, meseszövése megállja helyét ebben az illusztris társaságban. Bár én sokalltam az elrablás-foglyul ejtés-kiszabadulás- tervek szövögetése vonulatot, valamint nem kicsit megorroltam azért, mert a főhősnő anyukáját amolyan mellékszereplőnek, jelentéktelennek ábrázolja, még Meggie is úgy érzi, nincs is szüksége rá és nem érti meg, hogy az apja miért próbál meg mindent azért, hogy újból teljes család legyenek.
Mindezek ellenére nagyon nyögve-nyelősen indult a regény olvasása. Méghozzá azok után, mikor megláttam, hogy a színvonalas kiadást valóban színvonalas műfordítóra bízták, Tandori Dezsőre. Nekem azonban előítéleteim vannak Tandori Dezső fordításaival szemben. Ugyanis alapból nem jön be nekem a stílusa. Anno a Nat Roid krimikkel próbálkoztam, de képtelen voltam túljutni az első oldalakon, ekkor határoztam el, hogy a modern próza és annak mindenféle kísérletező kedve nem az én asztalom. Tandori pedig úgy látom, hogy próza fordításaiba is mindig igyekszik belecsempészni a saját stílusát. Főleg, ha mondjuk nem éppen magas irodalomról van szó (ld. Kalandom a Tiktos bűnökkel). Nem vitatom én az ő irodalmi munkásságát, mert nem ismerem, elhiszem a nálam okosabbaktól, hogy tud ő. Csak ez a fordítósdi fel szokott paprikázni. Mindenesetre később belejöttem nyelvezetének ritmusába és már nem akadoztam ki lépten-nyomon a stílusán, s elhiszem, hogy egy kevésbé képzelet gazdag és nyelvművészethez ennyire nem értő fordító kezében elsikkadt volna pár beszélő név (Varázsnyelv, Szarka, Porkéz stb.), de azért már meglévő mesekönyv részletek újrafordításának én nem éreztem volna szükségét. Főleg, hogy mondjuk Charles Dickens Szép reményeke Nagy várakozások címmel kapott pár új mondatot Tandori tollából.
Biztos kukacoskodó vagyok és mondjuk ha 10 éves lennék akkor mindez fel se tűnt volna, hanem csak faltam volna az oldalakat mert a sztori pont olyan, ami már gyerekkoromtól elvarázsolt volna. Lehet, már túl koros vagyok ehhez és nem tudom elfogulatlanul olvasni az ilyen meséket? Pedig annyira reménykedtem benne…

Egyébként a regény már 2004-ben megjelent Bűvölet címmel, de most, hogy jön a film (meg kell hagyni, a szereposztás parádés) és van két folytatása is a történetnek, amiknek elvileg készül a magyar kiadása is, az eredeti címet és borítót kapta hát meg.

3.5 Stars

6 Comments

  1. Szilvi (borostyan)

    Már olyan régóta el szeretném olvasni, de valahogy mindig megtorpantam. Köszönöm Lobo ezt a nagyszerű ajnlást, most majd bátrabban veszem le a polcról 😛

  2. Lobo

    Kadarm: jah, január végén már mutatják be az USAban és a kislányt kivéve (a trailer alapján) az összes szereplő ott van a szeren.

  3. Annamarie

    Amíg el nem olvastam az utolsó bekezdést kissé megzavarodtam, mert én olvastam ezt a könyvet, még Bűvölet címen. Meg kell hagyni ugyanúgy, mint neked, nekem is épp ebből a szökés -menekülés motívumból volt elegem. Egyébként tetszett az apa-lány kapcsolat, meg a könyv imádatuk. Én, az akkor 11 éves lányomnak is oda adtam, de ő megunta a felénél kb.

  4. Bold

    Szia! A Tandoris kifogással abszolút egyetértek, jó végre ezt olvasni valahol 🙂 Melvin Burgess-ből is 60as évekbeli beat-regényt csinált, ódivatú a szlengje, mindenből Tandori-könyvet csinál, amihez nyúl. Salinger és Woolf még oké, legyen pszichedélikus izé, de a Tintaszívhez hasonló könyvekben nem kellene nyelvtornászkodnia… Fárasztó. És senki sem TD egójára kiváncsi sztem aki fordításait olvassa, hanem a műre. Am tök örülök, h rátaláltam erre az oldalra, tök jókat írsz 🙂
    cheers,
    Boldi

  5. Pingback:Gyerekpolc | Olvasónapló

Leave a Reply to Bold Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *