Neil Gaimanben az a jó, hogy a különböző történeteihez képes
alakítani elbeszélő stílusát. A Stardust felnőtteknek szóló tündérmese s már
szinte lírai, mesei prózájával képes elvarázsolni az olvasót.

Angliában van egy kis falu, Fal, amely határos Tündérországgal,
csupán egy vastag kőfal válassza el tőle, amelynek átjáróját éjjel-nappal őrzik
a falusiak, s csupán a 9 évente megrendezendő vásárok alkalmával keverednek
valamennyire a határ két oldalán élők. A XIX. Század közepén játszódó történet
főhőse a naív, romantikus Tristram Thron, aki beleszeret a falu legszebb
lányába, Victoriába, s romantikus lángolásában komolyan veszi imádottja
évődését, s megígéri, hogy megszerzi neki a hullócsillagot, amit együtt láttak
leesni az égről. Csakhogy a csillag Tündérország területére esik, tehát
Tristramnak át kell kelnie a falon. A hullócsillagra azonban másoknak is fáj a
foga, tehát nem a fiatalember az egyetlen, aki próbálja megtalálni.

A csillag pedig igazán nem az, amire bárki is számít. Az
egyszerű szerelmi történetként induló cselekmény egyre inkább a főhős
fejlődéstörténetévé válik, mert a fiatalember egyre többet tanul meg magáról, a
világról, s felnő, miközben igyekszik teljesíteni az ígéretét.

Gaiman több jelenetben és eseményben is aláhúzza, hogy ez
bizony felnőtteknek szóló mese, s inkább hasonlít a Grimm testvérek történeteire,
hisz ahogy maga is nyilatkozza a kötet végén lévő interjúban, hogy a mesék
annak idején nem gyerekeknek készültek, csak később lettek azzá alakítva.

2007 tavaszán pedig mozikba kerül a regényből készülő film.

 

Oszd meg!