Arturo-Perez Reverte: A Dumas-klub

Annak idején hatalmas csalódás volt nekem Polanski Kilencedik kapu című filmje, amit véletlenül kaptam el a tévében, a témája, a felütés nagyon jónak ígérkezett, a végén azonban csak egy nagy katyvasz lett az egész, értelem nélkül. S még Johnny Depp se segített az egészen. Amikor a film alapjául szolgáló könyv a kezembe akadt, s kiderült, hogy a címe A Dumas-klub és Polanski nagyvonalúan elhagyta ezt a szálat, azonnal feltámadt bennem az érdeklődés, hiszen a Három testőr egyik legmeghatározóbb irodalmi élményem volt a kezdetek során. Csakúgy, mint a klub tagjainak, akik “… valamennyien cinkosan összekacsintunk bizonyos szerzők és mágikus könyvek hallatán, amelyek segítségével hajdanán felfedeztük az irodalmat, mellőzve a dogmákat és téves leckéket.”Olvastam a folytatásait is, igen, keresztül rágtam magam a Bragelonne vicomte 5 kötetén is, bár ezeken csak 1-1x.
A Dumas-klub főszereplője Lucas Corso, könyvvadász, aki régiségeket kutat fel, zsoldosként lehet felbérelni, amit rendszerint meg is teszik gazdag emberek, esetleg a barátai. Éppen két megbízást is kap, először is, hogy állapítsa meg a Három testőr egy fejezetének kéziratáról, hogy vajon eredeti-e, aztán egy gazdag könyvgyűjtő is izgalmas feladattal látja el. Varo Borja megszerezte ugyanis az 1667-ben máglyán elégetett nyomdász, Aristide Torchia fő művének, Az Árnyak Birdalmának Kilenc Kapujáról szóló démonidéző műnek egyik példányát, viszont úgy véli, hogy mivel annak idején a tragikus sorsú szerző egyetlen fennmaradt műről beszélt, amit a felsőbb hatalom segítségével írt, nála nem az eredeti példány van. Corso feladata, hogy felkutassa és tanulmányozza a másik két létező kötetet is.

A könyvvadász, amúgy jó detektív módjára elindul hát felgöngyölíteni a titkokat, vagy egy titkot, lehet, hogy a két megbízás összefügg valahol? Mindenesetre hamarosan úgy tűnik, Dumas regényhősei megelevenednek, hisz a sebhelyes arcú Rochefort üldözi, akinek társa nem más mina Milady maga, és feltűnik egy titokzatos fiatal lány is, aki Corso testőre lesz, a Kilenc Kapuban lévő metszetek alapján különleges történet kezd formálódni, amihez a regényhős és az olvasó is
hozzátesz valamit. “…ártatlan olvasó már nem létezik. Az olvasó megegyezik azzal, amit korábban olvasott… Az informcáióhoz, amit a szerző közvetít neki, mindig hozzáadja a sajátját is. És ebben rejlik a veszély…” hiszen az olvasó levonja a saját következtetéseit és tévedések áldozatává válhat, mert a szerző megkavarja, mert bár sose mond hamisat, de tévedésre készteti a közönségét. Így lesz meglepően kettős csavar a könyv vége is.

A regény izgalmas, fordulatos, mint könyvimádónak, aki szereti a régi kötetek körüli misztikus történeteket, kiváló olvasmány volt. De sok helyen éreztem, hogy a szerző spanyolul valószínűleg sokkal fordulatosabban fogalmazhatott (ld. az idézeteket is), s ezeket nem tudta átadni a fordítás, ami helyenként erősen döcögött. Íme még egy példa, ami pedig jobb megfogalmazásban bestseller-írói ars poetica is lehetne:
“Végtére is az ember szórakoztatás céljából ír, azért, hogy többet élhessen, hogy szeresse önmagát, és hogy a többiek is szeressék.”