"A fogadós éneke egyike a legjobb, nézőpontváltással kísérletező fantasy regényeknek (a másik George R. R. Martin Tűz és jég dala
ciklusa). A különböző szereplők története a könyvben összefonódik, és
koherens történetté áll össze, de az olvasóban mindvégig ott lebeg a
tudat, hogy meséjük nem itt kezdődött, és nem is itt ért véget: ez
csupán egy rövid szakasz, amelyet a sors szeszélye folytán egy múló
időszakra megosztottak egymással. Akadnak szereplők, akik csak egy
fejezet erejéig szólalnak meg, vannak, akik állandóan visszatérnek,
hogy saját szavaikkal még egy darabot hozzátegyenek a kirakóshoz. A
felbukkanó karakterek közül a legeredetibb kétségkívül a róka, aki
kizárólag jelen időben képes gondolkozni, és az embereket is egészen
sajátos szemszögből ábrázolja: Roszetről, az izgága és
kamaszproblémákkal küszködő istállófiúról például kijelenti, hogy
„nyalatlan volt a külseje”.
A regény az ifjú Tikat történetével kezdődik, aki meghalt és
feltámasztott szerelme után indul. Varázslatos útja összefonódik a
versben szereplő három nő sorsával, akik szintén lehetetlen feladatra
vállalkoztak. Mindhárman titkokat őriznek szívükben, némelyiket még
maguknak sem merik bevallani, és mindannyiukat kísérti a múlt. Ketten
egy régi barátjukat keresik, nyomukban pedig üldözők lihegnek: az
egyiket a szerelem, a másikat a halál cserkészi be.
A nők és Tikat története egy útszéli fogadóban fut össze, melynek lakói
önkéntelenül is részt kapnak a kibontakozó cselekményben. Roszet, az
istállófiú egy éjszaka felfedi a nők legmélyebb titkát, közben pedig az
úrhölgyek régi tanítója és barátja, a valaha élt leghatalmasabb mágus a
halál küszöbére sodródik. Egy mesemondónak, egy szökevénynek és egy
vízbefúlt lánynak kell megmentenie az ellenségtől, akit még a halál sem
tudott legyűrni." Idézet az rpg.hu-ról
